További részletek a zsírleszívásnál

Zsírleszívás további részletei

Mi történik a zsírleszívás után?

Zsírleszívás árak, képekA páciensre még a műtőasztalon felhúznak egy speciális kompressziós ruhát, amit 6 hétig kell viselnie. Ez a könnyű szövetből készült, rugalmas, fűzőszerű ruha arra szolgál, hogy segítse a bőr visszatapadását és feszesítését a kezelt területen. Ha a páciens nem hordja a ruhát, a bőr és az izom között, ahonnan kiszívták a zsírt, folyadék keletkezhet, ami megemeli a bőrt és ezért az eredmény nem lesz tökéletes.

Ebben a ruhában fürdeni is lehet, fürdés után hajszárítóval néhány perc alatt meg lehet szárítani. Attól függően, hogy a zsírleszívás helyi érzéstelenítéssel vagy altatásban történt-e, néhány órát vagy egy éjszakát kell a páciensben a klinikán töltenie.

 

Bejelentkezés ingyenes konzultációra gomb

 

Várható gyógyulási idő

A műtét után mindössze néhány milliméteres hegek maradnak az adott területen. Két nap elteltével az első kontroll alkalmával az orvos megnézi, hogy minden rendben van-e és leszedi a kötéseket.  Ezután tud a páciens először fürdeni. Varratszedésre a beavatkozást követő 8. napon kerül sor, majd a hathetes kontroll következik, ekkor derül ki, hogy a bőr rendesen visszatapadt-e.

Innentől elhagyható a kompressziós ruha viselése. A zsírleszívás után a kezelt területen duzzanatok, véraláfutások, kék foltok jelennek meg, amelyek körülbelül 10 nap múlva elmúlnak. A kötőszövet roncsolása miatt azonban egyfajta bekeményedés érezhető a műtött területen, ami 6 hónap elteltével lazul fel teljesen.

 

A három hónapos, illetve a féléves kontroll alkalmával ezt is ellenőrzik. Az első héten valószínűleg a páciens érezhet fizikai fájdalmat, de ez fájdalomcsillapítóval jól kezelhető. A felépülés ideje nagyban függ a beavatkozás  területének nagyságától, egy-két nap pihenés után már vissza lehet térni a munkába.

 

"Az eredmény azonnal látható, de a végleges állapot kialakulásához több hónap szükséges. Meg kell várni, amíg teljesen regenerálódik a beavatkozás területe, és kialakul a test végső formája."

 

Mennyi zsírt lehet egy alkalommal leszívni?

Ez teljesen alkatfüggő. Vékonyabb testalkatú embereknél egy területről körülbelül 200 milliliternyi egy testesebb páciensnél akár 300-400 milliliternyi mennyiségű zsírt távolítanak el. Magánklinikán egy alkalommal maximum 3 liter zsírt szabad leszívni, ha többre van szükség, olyan kórházban kell elvégeztetni, ahol biztosított az intenzív ellátás az esetleges komplikációk esetére. A kiszívott zsírral ugyanis sok vér is távozik a szervezetből, ami felboríthatja a páciens homeosztázisát. Mely testterületeken lehet segíteni a beavatkozással? Nézze meg a részleteket.

 

A beavatkozás kockázatai

Mint minden sebészeti beavatkozás, ez az eljárás is kockázattal jár, de az esetek nagy többségében a páciens problémamentesen esik át a műtéten és elégedett az eredménnyel. A lehetséges korai szövődmények: ödéma, vérömleny, utóvérzés, nagyobb vérveszteség, ér- és idegsérülés, tüdőembólia, zsírembólia. Ezek felismerése végett marad a páciens a műtét után néhány órát, vagy altatás esetén tölt egy éjszakát a klinikán. Később otthon, ha a páciens a szövődmény bármely legapróbb jelét érzékeli, azonnal keresse meg az orvosát. Késői szövődmény lehet a kóros hegképződés, a "túlhegesedés" vagy "keloid" képződés. Ezt injekciós kezeléssel lehet megszüntetni.

 

Bejelentkezés ingyenes konzultációra gomb

 

Meddig tart ezzel az eljárással az eredmény?

Az adott területről nem lehet az összes zsírsejtet eltávolítani, maximum a 80-90 százalékát, ezért a visszahízás lehetősége nem kizárt.

 

"Zsírleszívással nagyon szép eredményt lehet elérni, aminek a tartóssága a pácienstől is függ. Ha nem vigyáz a bevitt kalória mennyiséggel és felszed újabb felesleges kilókat, a kezelt területen évek alatt újra megjelennek a nem kívánt zsírpárnák."

 

Az alkati tényező az újabb, eseteleges zsírfelhalmozódás esetében is szerepet játszik, nem mindegy kinek milyenek a kötőszövetei, milyen kollagén-állománnyal rendelkezik. Jó hír az, hogy a kötőszövetek roncsolódása miatt nehezebben rakódik le a zsírréteg azokra a területekre, amelyekről már leszívták a zsírt.

 

Az műtéttel eltüntethető a narancsbőr?

Ennek a beavatkozásnak nem az a feladata, hogy eltüntesse a comb külső területén vagy a hason kialakult cellulitiszt. De azáltal, hogy a műtétek után kevésbé domborodik ki a bőr a test adott területén, a cellulitisz állapota javulni fog.  

Zsírleszívás és hasplasztika után Mi történik a leszívott zsírral?

A leszívott zsírt nem kell feltétlenül kidobni, fel lehet használni a test más területeinek feltöltéséhez. A plasztikai sebészet legújabb innovációja a saját zsírral való feltöltés. Az arc, a mell, a fenék, a vádli plasztika esetében a saját zsír az implantátumot is kiválthatja. Az orvosi konzultáció során erről a lehetőségről is szó esik.

 

Zsírleszívás kombinálva hasplasztika vagy egyéb beavatkozással

A leggyakoribb ilyen műtétek a has és a csípő területén történnek. Az ingyenes konzultációnkon megbeszéljük a lehetséges beavatkozásokat. Itt tud leginkább megereszkedni a bőr nagymértékű fogyás, terhesség, szülés után és a műtét alkalmával itt lehet legjobban a felesleges bőrréteg kimetszését is, amit kiegészítő hasplasztika során végeznek el.  A konzultáció során az orvos felméri a páciens hasának állapotát és eldönti, szükség van-e kiegészítő plasztikai beavatkozásra a műtét során, hogy a beavatkozás után feszes legyen a páciens bőre.  A belső comb és a kar esetében a zsírleszívást ki lehet egészíteni combplasztika és karplasztika beavatkozásokkal, ha szükséges. Továbbá fel lehet használni a leszívott zsírt a következő területeken:

  • Mellplasztika
  • Arcplasztika
  • Orrplasztika

 

Miért hízunk hasra?

További részleteket olvashatnak itt a hasi hízás okairól, zsírleszívás és hasplasztika részleteiről.

 

Bejelentkezés ingyenes konzultációra gomb

 

Néhány szó a zsírsejtekről

Ha több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint amennyit elégetünk, a zsírsejtjeink többszörösére nőhetnek és ettől testünk különböző területén megjelenik a köznyelvben hájként emlegetett zsírlerakódás.

 

"A zsírsejtjeink száma életünk során nem változik, a zsírsejtek mérete, térfogata viszont nőhet, mert a zsírsejt képes folyadékot tárolni, és még több zsírt vagy méreganyagokat felvenni. Függetlenül attól, hogy soványnak, vagy túlsúlyosnak születünk, a zsírsejtek száma kamaszkorra kialakul."

 

Egy átlagos felnőtt szervezetében 30 milliárd zsírsejt van, aminek súlya körülbelül 13 kiló. A zsírsejtekből felépülő zsírszövet nélkülözhetetlen a túléléshez, a test raktározó és felhasználó energiafolyamataiban vesz részt, valamint védőfunkciója is van. Kipárnázza a szerveinket és így védi őket a külső környezeti behatásoktól.

 

Amikor a zsírlerakódás zavaróvá válik

Ismerős a helyzet, kipróbáltál már különböző fogyókúrás módszereket, diétákat, kitartóan sportolsz, sikerült is néhány kilótól megszabadulnod, de a tested bizonyos területéről akkor sem tudod eltüntetni a felhalmozódott zsírréteget. A zsírpárnák leggyakrabban a

  • has,
  • csípő,
  • comb külső-belső része,
  • térd környéke,
  • lábszár,
  • fenék környéke,
  • felkar,
  • áll,
  • nyak

területén lokalizálódhatnak és ellenállnak mindenfajta fogyasztó tevékenységnek. Ezekben az esetekben leginkább genetikai eredetű a makacs zsírfelhalmozódásról van szó, amelyeken, ha úgy érzi, hogy zavarja, zsírleszívással lehet változtatni.

 

You can watch an interview with one of our plastics surgeons on Bodylifting here >

További információkat talál a beavatkozásról a Wikipedia cikkjében >

 

Bejelentkezés ingyenes konzultációra gomb

 

Vissza a Plasztikai sebészet főoldalra >